Nőiség ünnepe

(A kép a talentummobile.hu weboldalról származik, a történet az ott közzétett képírós játékfelhívásra készült.)

Egy májusi napon, amikor már kezdett nyáriassá válni az időjárás, nők egy csapata elhatározta, hogy megünneplik a nőiség örömeit és összehívják egymást egy közös szabadtéri ünneplésre. Egy feltétel volt, mindenki piros alsóneműben érkezzen, de hogy ennek pontosan mi a funkciója, nem sokan tudták.

Először kis csapatokba rendeződtek, s már az előre megbeszéltek szerint mindenki kipakolta a pokrócokra a közös piknikhez az elemózsiát, amit magával hozott. Mindenféle korosztály képviseltette magát. Voltak nagymamakorúak is szép számmal, de az 50 év körüliekből, a 40-esekből és a 30-as, 20-as korosztályból is sokan képviseltették magukat.

Nem volt konkrét programjuk, csak annyit tudtak, hogy 40-50 nő fog együtt tölteni egy napot, hogy ünnepelhessék önmagukat. Körbeülték először a pokrócokat, falatoztak. Aztán valaki felvetette, hogy mindenki mutatkozzon be néhány szóban és mesélje el, mi az, amivel mostanában a leginkább küzd az életében. Így tanúi lehettek annak, hogy minden korosztálynak megvan a maga kihívása az életben. Az egész fiatalok a szerelemkeresés, pártalálás, munkahelyi konfliktusaitól kezdve, a kismamák és friss anyukák csoportjától, a kis- és nagygyerekesek, vagy akár a még gyermektelenek problémáitól kezdve belepillanthattak egymás életébe és igyekeztek egymást bátorítani, rávilágítani egymásnak a megoldásokra, sok jó ötletet adtak és kaptak.

Közben finomakat ittak és falatoztak az egymásnak hozott finomságokból.

Edina először félt eljönni erre a találkozóra. Egy idősebb barátnője hívta el és nem tudta, mit fog ennyi nő csinálni együtt egy egész napon át. Félt, hogy itt is csak majd kifigurázzák. Mert eléggé magába forduló volt és önbizalom-hiányos . Nem igazán talált még magára, már ami a stílusát, vagy a nőiségének kihangsúlyozását illeti. Festeni sem merte magát. Amolyan kis szürke kisegérként látta őt a környezete is és önmaga is ezen a véleményen volt. Nem mert kitűnni, és nem nagyon tett lépéseket, hogy változtasson ezen. És piros bugyit kellett felvenni. Még ez is. Micsoda marhaság, ez volt az első gondolata. De mivel kíváncsi is volt és egyébként sem volt sosem programja, ezért mégis eljött a programra. Nagyon fincsi sütiket tudott sütni, na itt most legalább – ha mással nem is – ezzel büszkélkedhet egy kicsit.

Figyelmesen hallgatta a nőket a bemutatkozás során. Sok nő történetén nagyon meghatódott. Mindenféle problémával találkozott. Nagymamákkal, akik nem élvezhették unokáik társaságát, mert a menyük nem engedte. Vagy fiatal anyukák sztoriját arról, akiknek meg épp a nagyi törődése hiányzott, mert a nagymamák nem voltak unokázós típusok. Fiatal nőkét, akik keresték a társukat, de nem találták, vagy más fiatal nők történetét arról, hogy szerelembe estek ugyan, de a gyermek érkezése után nem sokkal már egyedülállóként kellett helytállniuk a mindennapi életben. Voltak azért nemcsak szívszorítóan bánatos, de örömteli történetek is. Egy fiatal kismamáé például, akinél a 3. lombikprogram végre meghozta a gyümölcsét és most annyi hosszú év után végre a szíve alatt hordhatja magzatát, boldogsága pedig ott tündökölt az orcáján.

Miután meghallgatták mindenki történetét, akkor Edina következett. Bátorították, mert látták, hogy nehezen beszél. – Ne félj, mindenkit meghallgatunk, ítélkezés nélkül. – Háááát – szólalt meg nagy nehezen –, nem is tudom mit mondjak. Nekem csak szimplán nincs önbizalmam. Nehezen beszélek mások előtt. Mindig elpirulok …. és nem igazán találom önmagamat, mint nő. Szürke kisegérnek hívnak a hátam mögött az ismerőseim. Szeretnék ezen változtatni, de nem tudom, hogyan tegyem. – Ne aggódj kedvesem, mi majd segítünk neked. – mondták a többiek.

Aztán kezdett melegük lenni és elhatározták, hogy megfürdenek a közeli tóban.
– Most van itt az ideje egy közös pancsolásnak. Mindenki vetkőzzön le bugyira és merítkezzünk meg a finom hűsítő vízben. Nem kell félni senkinek, nem mély a tó – bátorították a kevésbé bátrakat. Mindenki levetkőzött félmeztelenre és csak a piros bugyi maradt rajtuk. A gyönyörű zöld mezőn, mint megannyi szép piros pipacs tündököltek, és szaladtak a tó felé szépen, egymást bátorítva. A vízen gyönyörűen tükröződött a nap sugara és a víz sem volt hideg. Mindenki levetkőzött és Edina nagy meglepetésére, senki sem szégyellte magát. Nem számított a narancsbőr, a kicsit nagyobb has, a császármetszések nyomai, a csíkok, a ráncok, a nagyobb vagy kisebb mell, nem számított azok alakja, vagy épp egyéb testi elváltozásaik. Mindenki büszkén viselte nőisége jegyeit. Teljesen el voltak zárva a külvilágtól, minden külső ítélet nélkül fürödtek a tóban és ünnepelték nőiségüket. Ünnepelték, hogy szabadon viselhették testüket úgy, ahogy éppen voltak és egymást ítéleteitől sem kellett tartaniuk. Várandósan, szülten, vagy akár szűzen, vagy ahogy éppen voltak, úgy tisztelték egymást.

Egy különlegesen összekovácsoltság, egy sorsközösség jött köztük létre a sok elhangzott és megható történet hatására és tudták, érezték, hogy ők most egymás támogatóiként léteznek.

Fürdés után, mikor megszáradtak, Több kis tábortüzet gyújtottak, s volt egy technikához jól értő hölgy, aki azt is megoldotta, hogy gyönyörű zenékre táncoltak a tűz körül. Felváltva táncoltak, a többiek pedig bátorították az éppen soron lévőt, a bátortalanabbakat lelkesen tapsolták és ösztönözték, tánclépéseket tanítottak egymásnak, közösen énekeltek és táncoltak a koranyári napsugárzás közben, a finoman hajladozó fák társaságában.

Edina először élte át, hogy nem kell másnak lennie, mint amilyen. Hogy elfogadják olyannak, amilyen. Hogy nem kell kövérebbnek, soványabbnak lennie, hogy a mellei épp úgy jók, ahogy vannak. Hogy a derekának nem kell karcsúbbnak vagy akár húsosabbnak lennie, hogy érezhesse, SZERETHETŐ. ÚGY, AHOGY ÉPPEN VAN. Mindenki ezt élte át. A délután már kezdett hűsebb lenni, úgyhogy felöltöztek és úgy táncoltak tovább.

– Edina, olyan gyönyörű hajad van, megengeded, hogy megfésüljem? – szólt hozzá egy idősebb nő, akit Eszternek hívtak. Edina most már annyira feloldódott, hogy egyáltalán nem bánta a dolgot. Eszter kifésülte a haját, csak úgy csillogott a tábortűz fényében. Edina észrevette, hogy Eszti milyen finoman és szépen ki van sminkelve, így megkérdezte őt: – Eszti, megtanítanál engem sminkelni? – Én eddig nem nagyon szerettem, de szeretném megtanulni, hogy mi áll jól nekem. – Örömmel, drága. – mondta neki Eszti és megmutatta neki, hogy hogyan tudja kihangsúlyozni a szemeit kevés festékkel, leheletnyi arcpírral kiemelni arca finom vonásait és csábítóvá tenni ajkait egy kis szájfénnyel. – Így ni! – és odatartotta a tükröt Edinának. – Eddig is szép voltál, de most már nem lesz majd férfiszem, aki ellenálljon neked. – Viszont azt a vaníliás sütit meg kell hogy tanítsd nekem elkészíteni. Látod mindannyian másban vagyunk jók. Én értek a stílushoz, hajhoz, öltözködéshez, de ha valami finomságot akarok készíteni, mindig melléfogok.
S Edina most először tényleg szépnek látta magát és nőiesnek. Tudta, hogy most már nem lesz gondja azzal, ha nőiesen szeretne kinézni, már tudta, mit hogyan hangsúlyozzon a szépségéből. Sőt, rájött, hogy egészen kevés is elég ahhoz, hogy nőnek érezze magát, csak egy csipetnyi boldogság kell és kész is. – Örömmel ölelte át új barátját, Esztert. – Nagyon köszönöm, egyenesen újjávarázsoltál. És persze, hogy megtanítalak sütni, ez sem nagyobb ördöngösség, mint a smink és a stílusérzék.

Edina teljesen újjászületett ezen a napon. Este már tudta, hogy most lépett nőisége színpadára, most fogja tudni kibontakoztatni és megélni azt a csodát, ami benne rejtőzik. Nagyon sok barátot szerzett és évekkel később is hálás szívvel gondolt vissza arra a napra, amikor elindulhatott önmaga felfedezésének rögös útján.